A Papa Roach korai formációja 1993 januárjában alakult, mikor Jacoby Shaddix és Dave Buckner találkoztak a Vacaville High School futballpályáján és elkezdtek zenéről beszélgetni.Később csatlakoztak a Will James és Alan Dan Pease által alkotott formációhoz, megteremtve ezzel a Papa Roach legelső formációját. Elhatározták, hogy fellépnek az iskola Ki mit tudjában, ahol Jimi Hendrix Fire című számát adják majd elő. Az előadásuk nem is lett olyan rossz, ahhoz képest, hogy egyelőre gitáros híján játszottak. De ettől még sajnos nem nyertek.1993 márciusában Ben Luther helyét Jerry Horton gitáros vette át aki a közeli Vanden High Schoolból jött. A barátnője révén jutott a csapatba, aki nagy rajongójuk volt. Eleinte Jerry tétovázott, hogy csatlakozzon-e, mert Jackoby, Dave és Will más középiskolába járt. Ebben az időben az együttes rengeteget gyakorolt Dave garázsában. Megpróbáltak rátalálni a környék stílusára.1994-ben az együttes felvette első 7 számát és Potatoes for Chistmas címmel ki is adták. David Bucknert ezután Ryan Brown váltotta fel, aki Seattle-ben töltötte az évet. ahol művészettörténetet tanult. Egy év múlva felvettek még két nótát a Sound Farm Studióban, Caca Bonita címmel. Dave Buckner ekkor tért vissza. Ebben az időben Will Jamest váltották fel Tobin Esperance-val, mert az előbbi egy katolikus nyári táborban „jó útra tért” és hiánya gátolta a csapat fejlődését és a nyári turnéjuk gördülékenységét. Ahogy Esperance az együttesbe került, mint „átmeneti megoldás”, az átmenet simán ment.1997-ben vették fel az első teljes albumukat Old Friends from Young Years címmel. Továbbra is keményen turnéztak és olyan együttesekkel léptek fel, mint a Incubus, Powerman 5000, (həd) pe, Snot, Far és a Static-X. 1998-ban egy 5 számos 5 Tracks Deep című rövid korongot jelentettek meg. A megjelenése utáni hónapban több mint 1000 másolat fogyott el belőle. A siker felkeltette a Warner Brothers figyelmét, aki hajlandó volt finanszírozni a CD terjesztését. A CD-n helyt kapott a Last Resort, a Broken Home és a She Loves Me Not is. Az első kettőt a későbbi Infesten, a harmadikat a lovehatetragedy-n használták fel. Miután a Warner felbontotta szerződését velük, Shaddix 1999-ben kapcsolatba lépett a Dreamworks Records-szal és szerződést kötött velük, miszerint ők az új partnereik. A Papa Roach akkor került a fősodrásba, mikor kiadta a legelső nagy sikert aratott, Infest című albumokat 2000-ben. A legismertebb nótájuk a Last Resort lett.
Miután 2000. április 25-én a boltokba került, már az első héten 30 ezer másolat kelt el az Infestből. Az album 4 régi, ill. újrafeldolgozott és 7 új nótát tartalmazott. Miután a Last Resort videoklipje a tv csatornákra került, elkezdték az igazi nagy turnézást (pl: Vans Warped Tour).A világkörüli turnéjuk után ami főleg az Egyesült Államokban, Angliában és Japánban volt, újra stúdióba ültek. Ennek eredménye lett a 2002. június 18-án megjelent másik nagy sikerű album a LoveHateTragedy. Bár nem haladta meg az egykori Infest sikerét, az album mégis előkelő pozíciót harcolt ki magának az USA és az angol album ranglistákon. Ez volt a zenei hangváltásuk is.2003 végén ültek neki felvenni a harmadik nagy albumukat, melynek prototípusát Dancing in the Ashes címmel látták el. Ezt később megváltoztatták Getting Away With Murderre. Sokan kritizálták őket, hogy sablonzenét írnak. Ugyanolyanok, mint az előzőek. Nos a rosszalló tekintetek ellenére a harmadik album 2004-ben túlszárnyalta a lovehatetragedy-t és mivel több, mint 1 millió példányban kelt el, platinát is kapott. 2005-ben olyan nagyszabású turnét indítottak, ami az egész USA-t és Európát érintette. Olyan zenekarokkal léptek fel, mint a Slipknot, Dead Poetic, Trust Company, Chronic Future, Skindred, 311 és Unwritten Law.
2006. szeptember 12-én került a boltokba a negyedik nagy album a Paramour Sessions. A címet a felvételek helyének, a Paramour kastélynak a tiszteletére választották. Ez a mű jobban ötvözte a rock-pop és rock formációt. 16. ként nyitott az eladási listán, de mindössze 250 ezer volt az eladások száma az első héten.
2008 februárjában a zenekar visszatér a Paramour Mansion kastélyba, hogy elkészítsék 5. stúdióalbumukat. Ezzel egyidőben egy szomorú hír is nyílvánosságra került, miszerint a zenekar dobosa, Dave Buckner magánéleti problémái miatt lehet hogy kilép az együttesből. Amíg nem volt dobosuk, akusztikus számokat kezdtek írni. Jacoby Shaddix énekes azt mondta, hogy semmi nem állíthatja meg őket, a Papa Roach ezentúl is fennmarad és elkészül az új album. Dave Buckner 2008-ban már véglegesen kilépett, helyére pedig Tony Palermot állították, aki régebben a Pulley és az Unwritten Law dobosa volt. Az úja albumot Metamorphosis névre keresztelték és 2009. március 24-én került a boltokba. Már készül a Scars albumuk, amiben dob nélküli, akusztikus számok lesznek.
Itt szerkesztheted a frissen létrehozott oldaladat!
Ezt a szöveget nyugodtan kitörölheted és
a helyére írhatod az új oldalad tartalmát.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. SATVEDA
► IGAZTUDÁS
sadvidya.hupont.hu
► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato
sztar-oldalak.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
4. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!
► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.
szervezetfejlesztes.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
6. Csak foci
► Az egész foci, semmi más
csakfoci.hupont.hu
7. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
10. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!
► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!
cirkomester.hupont.hu
11. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
12. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
13. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
15. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
16. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
17. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
18. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
19. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
20. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
21. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
22. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
23. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
24. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
25. Sмιℓєчқ
► Itt mindendt megtalálsz:) ami Sмιℓєчқ-al kappcsolatos(=
zizy.hupont.hu
26. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
teaut.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!
szentekelete.hupont.hu
29. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
30. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
31. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
32. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
33. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá
► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!
bocygyrl.hupont.hu
34. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
35. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
36. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
37. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
38. Csapágy és Villanymotorpont
► Csapágyak,Villanymotorok
csapagypont.hupont.hu
39. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
40. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
41. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
42. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
43. ZaZa Kutyaruha
► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak
zaza-kutyaruha.hupont.hu
44. BAK HOROSZKÓP
► MILYEN EMBER A BAK CSILLAGJEGY SZÜLÖTTE? BAK ASCENDENS. BAK FÉRFI ÉS BAK NŐ JELLEMZŐI. SORSELEMZÉS, SZÁMMISZTIKA, JÓSLÁS, HOROSZKÓPOK, PÁRKAPCSOLAT ELEMZÉS, KARMA, BAK DRÁGAKÖVE
bak.hupont.hu
45. ELADÓ Szekszárdi Garzonlakás Weblapja
► ÁR : 6 Millió FT
sikeruzlet.hupont.hu
46. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő
► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!
strasszergalambok.hupont.hu
47. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
► „Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad." (Hippokratész)
noivarazs-marcsi.hupont.hu
49. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
50. Fedezd fel az ízvilágban gazdag és egészséges ganoderma kávé titkát!
► El tudod, képzelni azt az érzést mikor megiszod reggel a kávédat és nem megy szét tőle a gyomrod és még a vérnyomásod sem szökik az egekbe? Garantáltan élvezni fogod a DXN kávé csodálatos íz világát mely magával ragad, erőteljes és egészséges!
kaveganoderma.hupont.hu
51. Audiosharky
► Audiosharky és az MSW weblapja: csöves erősítő építés, High-End, MOD, javítás * solid state erősítők, hangfalak * fejhallgatók * kábelek és csatlakozók * analóg és csöves effektek * gitár elektronika * billentyűsök és billentyűzet *
audiosharky.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
53. Naked Light
► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.
sajatidezetek.hupont.hu
54. Babacsősz, dadus, nevelő - vidám és gyakorlott, gyermekekhez értő...
► " A gyermek a világra nyitott lény. A simogatásra simogatással, a jókedvre, jó kedvvel, tevékenységre tevékenységgel felel."
babacsosz.hupont.hu
55. Profi gázszerelő Budapest és környéke
► Precíz gázszerelő Budapest és övezete, korrekt árak, garancia 06 30 457-9181
gazszerelobudapest.hupont.hu
56. http://cegledikeptelensegek@blog.com
► Ezen a címen érhető el a letiltott anyag és a folytatás.
cegledikeptelensegek.hupont.hu
57. Sztár hírek minden mennyiségben !
► Főbb pletykák hírek ,,Mindig minden körülmények között"
star-hlrek.hupont.hu
58. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
59. Škodabajnok
► Škodabajnok oldala
skodabajnok.hupont.hu
60. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén
► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!
termofoldszallitasa.hupont.hu
61. Kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola
► 4600 Kisvárda Szent László u. 42/A Tel: +36 (45) 506-124
weineriskola.hupont.hu
62. Ciccline
► Minden ami macska!
ciccline.hupont.hu
63. JOÓZSA, A KEZDŐ HÁZIASSZONYOK OLDALA
► Tudástár. Avagy, nekem mindent tudnom kellene?!
joozsa.hupont.hu
64. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
65. BELANI.HUPONT.HU
► SZOLGÁLTATÁS MESTERFOKON-BELANI-VAL FELSŐFOKON
belani.hupont.hu
66. Babakocsi,babakocsik minden választékban!Szuper árak!
► Pierre cardin babakocsi ,Bebetto babakocsi,Top rider babakocsi,Chipolino babakocsi,Giraffe Club babakocsi,Espiro babakocsi,Baby Design babakocsi hatalmas választékban!
babakocsicsepel.hupont.hu
67. A Disney Csatorna sztárjai
► Ez a honlap azoknak lett létrehozva,akik szeretik a Disney Csatorna sztárjait:Selena Gomezt,Miley Cyrus-t,A H2O-ból Emma Cleo és Rikki kalandjait...stb.Nézz körül,hátha találsz valami érdekeset!!
pvivi.hupont.hu
► Sziasztok!Ezt a honlapot azért hoztam létre , mert vannak olyan emberek akik nem tudják , vagy ismerik de nem tudják melyik pankrátor jó.Ebben az oldalban bemutatom nektek a pankrátorokat.Remélem tetszeni fog!
wwepankracio.hupont.hu
69. Spirituálist tanácsadás, jóslas
► Üdvözlöm a honlapomon. Spirituális tanácsado vagyok. Forduljon hozzábizalommal ha problemaja van az élet barmely területén. a
boszimama-josda.hupont.hu
70. Mátrai szállás és vendégház kereső
► Mátrai szállások, szálláshelyek, olcsó mátrai szállások keresője, gyűjteménye, ajánlója
matraiszallas.hupont.hu
71. Kérdések minden témában!:)
► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)
kerdesekmindentemaban.hupont.hu
72. Üdvözöllek a weboldalamon!
► Ezen az oldalon a Magyar Karambol Biliárd Artistic - Műlökés sportágról találsz infórmációkat. Tóth László 13 - szoros Artistic országos bajnok hivatalos weboldala.
laszlototh.hupont.hu
73. Szent Adalbert Katolikus Egyházközség
► Bugyi
szentadalbert.hupont.hu
74. Pedikűr Budapest
► Nagy gyakorlattal rendelkező gyógypedikűrös és pedikűrös Budapest területén és környékén várja a hívását. 06 70 536 2307
pedikurbudapest.hupont.hu
75. Képek, viccek és leírások az állatokról!
► Itt megnézheted az állatokról készült képeket és rövid leírásokat, állatos vicceket!
animalfun.hupont.hu